Milyen az ideális SSC munkavállaló?

callcenter_1340622956.jpg_262x192

A Shared Service Centerekről (SSC)* szóló korábbi bejegyzéseink egyikében azt elemezzük, hogy miért előnyös egy pályakezdőnek ezt a típusú munkahelyet választania. Ezúttal a munkáltatói oldal elvárásait és a motivációs eszközöket gyűjtöttük össze a témában olvasható írások és interjúk alapján.

Az SSC-k elvárásai munkavállalói felé

 

Az SSC-k 80% felett felsőfokú végzettséggel rendelkezőket foglalkoztatnak. Ennek elsősorban a tanulási képességek és nyelvtudás miatt van különösen jelentősége. Emellett egyes SSC-k szakirányú képzést (pl. pénzügyit) folytató szakközépiskolákkal is felvették a kapcsolatot egy fiatalabb munkavállalói csoport felé nyitva meg kapuikat.

 

A munkavállalótól majdnem mindig alapelvárás az angol nyelv, amely „közlekedőnyelvként funkcionál”, mintegy összekötő kapocs a bábeli zűrzavarban. Az angol mellett legkeresettebbek az újlatin és germán nyelvek. Egyesek szerint a mai SSC piac slágernyelve a holland. Magyarországon a legtöbbet tanult „ritka” nyelvek azonban nem ezek, inkább a „keleti” nyelvek, mint a japán, a kínai, az orosz, és az arab. A munkavállalók az angolon kívül általában „csak” egy ismert nyelvüket tudják felhasználni. A keresett nyelvek széles spektrumára példa, hogy az egyik HR tanácsadó cég 24 nyelvre folytat megkereséseket.

 

Fontossági sorrendben a kiválasztásnál említett készségek és nyelvtudás után következik a dolgozó szakmai háttere. Ez a tényező ugyan egyes pozícióknál különösen fontos, mégis könnyebben pótolhatónak tartják, eltérően a nyelvtudás és s szükséges, úgynevezett soft készségektől (ügyfélközpontúság, kommunikációs képesség, problémamegoldás stb.) eltérően.

 

Nagyon fontos szempont, hogy az SSC-ben dolgozó képes legyen a mostanában alapértelmezetten elvárt multitasking képesség elsajátítására, azaz tud-e egymás mellett párhuzamos tevékenységeket jó minőségben ellátni, a hozzá tartozó időkeretet beosztani és többszintű feladatokat kezelni. Sok ember számára frusztráló, ha abba kell hagynia egy tevékenységet, és egy másik ezzel egyenértékűen fontos feladatba kezdeni, majd újra vissza kell térnie a legelső munkához, mások számára motiváló, hogy váltogathatják ezeket a feladatokat. Igazi kihívás a HR számára, hogy miként lehet megállapítani egy jelentkező esetében, hogy melyik kategóriába tartozik, hiszen a helyes választ a kérdésre minden jelentkező tudja.

 

Bár a feladat alapvetően egyéni munkavégzést igényel, mégis elvárás, hogy az ideális SSC munkavállaló legyen képes csapatban is dolgozni. Mivel mindenkinek más és más igénye van a társas kapcsolatok sűrűségére és intenzitására, sok konfliktust okoz a csapatmunka elérése és ösztönzése egy olyan feladatkörben, ahol végső soron mindenki a saját ügyfeléért és/vagy feladatrészéért felelős.

 

Motiváló tényezők a dolgozók számára az SSC-knél elfoglalt pozíciókban

 

Az SSC-ben dolgozókat gyakran anyagi eszközökkel igyekeznek motiválni. A hazai viszonyokhoz képest egyébként is magas kezdő bér (230-260 ezer forinttól) az idő elteltével pozíciótól és elkötelezettségtől függően tovább növekedhet. A dolgozókat motiválhatja az is, hogy biztos, hosszú távú munkahelyük van, ami „jól fog mutatni” önéletrajzukban, hasznukra válhat karrierépítésükben. A havi fizetés mellé szinte minden dolgozó kap cafeteria-t, évi 2-300 ezer forint mértékben. Ezek mellett pedig a munkahelyen ösztönző eszközként szolgál a szabadon fogyasztható kávé, friss gyümölcs, modern berendezésű helyiségek, relax szoba, szauna, edzőterem.

 

Az SSC-k nagy hangsúlyt fektetnek a kedvező munkakörnyezet, munkatársi kapcsolatok kialakítására, mint motivációs erőre. Ennek érdekében gyakran tartanak csapat-összekovácsoló tréningeket, rendezvényeket a szolgáltató központokon belül. Az interneten elérhető beszámolók szerint ezeken az eseményeken jó hangulat dominál, ahol a dolgozók „kiengedhetik a gőzt és finom koktélokat fogyaszthatnak”, amitől másnap reggel szívesebben mennek be dolgozni. Kérdés, hogy az évente egy, munkaidőn kívüli rendezvénytől valóban változik-e magához a munkához való hozzáállás, segít-e hosszú távon az elkövetkező kiégésben?

 

 További anyagok az SSC (Shared Service Center) szektorral kapcsolatban a Victum oldalán, http://www.victum.hu/programok/fokuszban-az-ssc

 

*Az SSC a Shared Service Center rövidítése, amely egy olyan egységet jelent a vállalaton belül, amely felelős egyes operatív feladatok kezeléséért, megvalósításáért, mint például a könyvelés, a humán erőforrások, bérszámfejtés, informatika, beszerzés, biztonság. Innen történik a belső ügyfelek (a vállalat többi egységének), illetve a külső ügyfelek (partnerek, vásárlók, fogyasztók) kiszolgálása, támogatása. Globális szolgáltató központnak is hívhatjuk őket.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://victum.blog.hu/api/trackback/id/tr874609939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása
victum.blog.hu