Dokibüfében csapatépítést

Egy leendő ügyféllel beszéltem tegnap. Kedvesen fogadott, elmondta, hogy mennyi a büdzsé, mit akarnak, kiknek hány napos képzést, milyen időkeretben, hol, kábé mi legyen a téma. Nem akartam udvariatlanul félbeszakítani, mégis csak beszállító volnék, plusz rögvest minden kiment a fejemből, amit tárgyalástechnikán tanítani szoktam, csak ültem, és szépen jegyzeteltem sorait. Mikor szóhoz jutottam, ügyesen terelgetni kezdtem, hogy hát honnan is tudja, hogy itt csapatépítésre van szükség. Mondja, hogy a kollégák és a vezetők között van egy kis feszkó, jó lenne, ha együtt töltenének két napot valami márkás hotelben, hogy összerázódjanak, plusz így a régi és az újonnan felvett emberek is jobban megismernék egymást. Ahogy a belső problémáikat vázolja leendő ügyfelem, zsigereimben és főleg a fejemben „érzem”, hogy nem kéne kidobniuk az ablakon egy csomó pénzt drága hotelre, ebédre, vacsorára, plusz két nap kiesés a munkából.

Lesz majd ott egy csomó frusztrált dolgozó, akiket kötelezően összeterelnek csapatépülni, meg a trénergárda, aki arra varrjon gombot, hogy 50-60 főnek „valami izgalmasat, de ne komolyat, ne legyen veszekedés, de oldódjanak meg a konfliktusok, legyen szabadidő, de együtt mozogjon a teljes csapat, ne legyenek gyerekesek a feladatok, menjünk ki a szabadba, de ne legyen megerőltető, kapcsolódjon a cég mindennapjaihoz, de ne beszéljünk ott munkáról”. Értem én, hogy minden legyen, de ez nekem olyan, mintha elmennék az orvoshoz azzal, hogy doktor úr, fáj a fejem, és kérem azt a gyógyszert, aminek a neve d-vel kezdődjön, de ne legyen hosszú és latinos, naponta háromszor kettőt szeretnék belőle bevenni, a színe meg legyen narancssárga. És most ne tessék engem megvizsgálni, nincs időm és pénzem, hogy kiderüljön, mi a bajom valójában, sietek tárgyalásra, tessék nekem megoldani, hogy ne fájjon a fejem.

Nincs nekem bajom a csapatépítéssel, mint műfajjal, jó az a maga helyén. De amikor ordít a helyzet, hogy itt előtte felmérésre, vizsgálódásra van szükség (nem hosszú, nem drága, ne tessék félni), és utána javasolnám, hogy mi legyen a megoldás, mert attól, hogy az emberek elmennek két napra csapatépülni, a tünete mögötti okok mind megmaradnak, és egy-két hét elteltével kezdődik minden elölről. Nem szeretek félmunkát végezni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://victum.blog.hu/api/trackback/id/tr693401665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Facebook oldaldoboz