Stresszkezelés az ókori bölcsek szerint

Sok mindenről gondoljuk, hogy mi, a modern világ szülöttei találtuk ki. Pedig lehet, hogy az a tudás már évezredekkel ezelőtt is megvolt, csak megfeledkezünk róla. A társadalmi státusszal, munkával, és érvényesüléssel összefüggő stressz, mint jelenség, és a stresszkezelés is olyan modern, mai dolognak hangzik. Pedig nem az. Már az ókorban is szenvedtek az emberek, így aztán a filozófusokon volt a sor, hogy megoldásokkal álljanak elő.

Vigasz a pénztelenségre

Epikurosz(1).jpg

Epikurosz szerint a „Mitől leszek boldog?” kérdésre ösztönösen nem jól válaszolunk. Ami leghamarabb jut eszünkbe, az valószínűleg elhamarkodott. Epikurosz azt tanácsolja, hogy ne megérzésre, vagy mások hatására cselekedjünk, hanem alaposan vizsgáljuk meg vágyaink racionalitását, mielőtt rengeteg energiát ölünk a megvalósításukba.

Sokan az idejük, szabadságuk, egészségük, vagy az önbecsülésük feláldozásával fizetnek nagy árat a pénzért, vagy státuszért, miközben pont azt veszítik szem elől, amiért az egész hajsza folyik: mások elismerésének és megbecsülésének elnyerése.

 

Vágyaink alapos, és módszeres vizsgálatára Epikurosz egy néhány egyszerű lépésből álló módszert ajánl. Ennek segítségével rájöhetünk, hogy őszinte barátság és szabadság híján, de pénzzel kitömve sohasem leszünk igazán boldogok, de ha ezek megvannak, de nincs elég pénzünk, sohasem leszünk boldogtalanok.

 

Seneca és a mindennapi csalódásaink

seneca.jpgSeneca szerint a bölcsesség abban áll, hogy az ember megtanulja: jobb, ha nem tetézzük a világ hajthatatlanságát saját reakciónkkal, a düh, az önsajnálat, és a keserűség rohamaival. 

Azokat a csalódásokat viseljük el a legjobban, amelyekre felkészültünk, és amelyeket értünk, és azoktól szenvedünk a leginkább, amelyekre nem számítottunk. Az alapgondolaton túl természetesen Seneca is lépésről-lépésre segít a saját negatív érzelmeinkkel való megküzdésben.

De folytathatnánk még a sort. Nem kevésbé tanulságosak Szókratész tanácsai a népszerűtlenség, és mások általi elutasítás elviseléséről, vagy akár Cicero tanítása a fogyatékosságainkkal való megbékülésre.

 

Kár lenne ezt a tudást veszni hagyni, de rajtunk nem fog múlni. Már készül az új megközelítésű stresszkezelés tréning-tematikánk, ami bizonyos szempontból valóban új lesz, más szempontból viszont nagyon is régi J

A bejegyzés trackback címe:

https://victum.blog.hu/api/trackback/id/tr134572610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása
victum.blog.hu