Kreatív eszközök cégeknek A-W-ig III. rész

minyon.jpg

A harmadik részben is folytatjuk azoknak a módszereknek a rövid leírását, aminek bemutatójára, kipróbálására várunk titeket novembertől induló műhelymunka sorozatunkon! 

Dragon Dreaming

A Dragon Dreaming messze túlmutat a hagyományos projektmenedzsmenten. Ez egy integrált tervezési filozófia és gyakorlat, amely magában foglalja életünk minden aspektusát, amely a részvételi demokráciára, az ökológiai fenntarthatóságra és a társadalmi igazságosságra épül.

A Dragon Dreaming a rendszerszintű gondolkodást kapcsolja össze a törzsi bölcsességekkel. Segít egy erős, közös elképzelés kialakításában és a csapat céljainak, konkrét akcióinak átalakításában. Megtöri a hagyományos mintákat, és összekapcsolja a projektmenedzsmentet párbeszédekkel, felelősséggel, részvétellel és a csapat tagjainak felelősségvállalásával. 

A hagyományos irányítási elméletek nem beszélnek álmodozásról. Az álmodás nem lineáris, logikus, ésszerű folyamat. Ugyanakkor az álom a kreativitás, az innováció, a változás forrása, és ez különösen akkor fontos egy csapat számára, ha egy régóta használt módszert, elavult célt, vagy működésképtelen munkaformát akar lecserélni.

 

Fishbowl

A Fishbowl egyszerű, hatékony alternatíva a plenáris (nagycsoportos) beszélgetéshez, kulturált vitához. A nagycsoportos és a kiscsoportos megbeszélések kombinálásával a Fishbowl élénk és spontán beszélgetési formát hoz létre.

A Fishbowl nevét a résztvevők elhelyezkedéséről kapta. A székeket két körben helyezzük el: a belső kör ("Fishbowl") és egy vagy több külső kör (nézők).

A halak egy kis csoportot (általában 5-8) alkotnak, és a belső körben ülnek. Beszélgetést folytatnak, megvitatják a témákat, míg az összes többi résztvevő a külső körökben hallgat és figyeli a beszélgetést.

A Fishbowl egyik előnye, hogy nagy csoportokban alkalmazható és csökkenti a beszélők és a közönség közötti különbségeket.

Ha a külső kör résztvevője szeretne csatlakozni a beszélgetéshez, számos lehetőség létezik, és ezek mentén többféle technikát tanulhatnak meg.

 

Five-to-Fold

A "Five-to-Fold" módszer egy hatékony, de csoportos döntéshozatali módszer. Rövid változatában Öt Ujj szavazásként ismert. Hosszú változatában a Five-to-Fold egy bonyolult döntéshozatali folyamatot könnyít meg a lehető legnagyobb részvétel és bevonás mellett.

A "Five-to-Fold" egyik legfontosabb ereje, hogy minden egyes nézőpontot - beleértve a "kisebbségi" nézőpontokat elfogadja és integrálni tudja a gyakorlati döntéshozatalba az egyéni felelősségre alapozva. A "Five-to-Fold" elősegíti a nyílt és becsületes kommunikációt, valamint az egyéni és a szervezeti célok közötti folyamatos kapcsolatot.

A döntéshozatali folyamatnak konkrét lépései, szabályai vannak, amelyeket be kell tartani ahhoz, hogy összeszedett és végeredményt produkáló döntéshozatalban vegyünk részt.

 

Future Search

A Future Search egy feladatközpontú, több napos stratégiai tervezési módszer, amely akár 60-80 főből is állhat.

Elősegíti az emberek együttműködését a kultúra, a nem, az életkor, az etnikai hovatartozás, a nyelv és az oktatási szint közötti különbségek ellenére. A módszert alkalmazták már közösségekben, iskolákban, kórházakban, egyházakban, vállalatokban, kormányzati szervekben, alapítványokban és nem kormányzati szervezetekben.

Mindegyik csoport különböző érdekeltekből áll és különböző háttérrel rendelkezik. Sokféle szintű információt tudnak, más és más szakértelemmel rendelkeznek, és munkavállalói igényeik rendkívül eltérőek, a struktúrában elfoglalt helyük kapcsán különböző hatalmi, befolyásolási szinten állnak.

A Future Search folyamata és technikái beépítik ezeket a különbözőségeket anélkül, hogy konfliktust generálnának a résztvevők között. Sőt, olyan stratégiát tudnak közösen alkotni, amely több, mintha a csoportok külön dolgoznának.

Ha szeretné belső trénereit képezni, mi ebben segítünk Önnek: https://victum.hu/treningek/keszsegfejleszto-treningek/belso-trenerek-kepzese

Ha a munkatársait szeretné ezekben az eszközökben képezni, mi ebben is segítünk Önnek: https://victum.hu/treningek/keszsegfejleszto-treningek/kreativitas-es-innovacio-fejlesztes

 

Folytatjuk!

A bejegyzés trackback címe:

https://victum.blog.hu/api/trackback/id/tr2914309959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása
victum.blog.hu