Victum - tréning és tanácsadás

A vállalati szektor sokszínű, innovatív szolgáltatója

Sikersztorik menekültek foglalkoztatásában 2. rész
Cartiera, Olaszország

cartiera.jpg

A Cartiera egy induló vállalkozás, amelyet 2017 júliusában alapítottak, és amelynek konkrét célja új, nemzetközi léptékű foglalkoztatási lehetőségek létrehozása a helyi közösségek körében.

A 2017-ben start up vállalkozásként született, és 2018 májusában szociális szövetkezeti társaságként létrehozott Cartiera magas színvonalú divatos bőr és szövet kiegészítőket gyárt és értékesít, valamint kézművesek által kidolgozott tréningeket tart a rászorulók, nevezetesen a menedékkérők, a migránsok és a kiszolgáltatott munkanélküliek szakmai továbbképzésének és integrációjának elősegítése érdekében.

A Cartiera új foglalkoztatási lehetőségeket teremt a bevándorlók és a menedéket keresők számára azzal, hogy nemcsk foglalkoztatja, de képzi is őket. Figyelmet fordítanak a helyi közösségre gyakorolt ​​gazdasági hatásokra azáltal, hogy munkalehetőséget kínálnak a nehéz helyzetben lévő emberek számára, vagy környezetvédelmi szempontból olyan maradék anyagok felhasználásával dolgoznak, amelyeket egyébként megsemmisítettek volna.

A Cartiera által végzett munka egyedisége és ereje abban rejlik, hogy szorosan kötődik a helyi környezethez, és nemzetközi szinten is releváns eredményeket ér el. A helyi és országos vállalatok számára kézműves termékek előállításával és eladásával, a Cartiera felhívja a figyelmet az olaszországi migránsok szakmai beilleszkedésének és integrációjának fontosságára. Ezzel egy jövőképet is közvetít, nem csupán terméket állít elő.

Ugyanakkor az Etikus Divat Kezdeményezéshez (Ethical Fashion Initiative) fűződő kapcsolatán keresztül a Cartiera a menedékkérőket ki is képezi, és ezzel nagyobb esélyt biztosít számukra a származási országukban való karrierjükhöz arra az esetre, ha úgy döntenek, vagy arra kényszerülnek, hogy visszatérjenek oda.

 #mirageproject #mirage

 

A bejegyzés trackback címe:

https://victum.blog.hu/api/trackback/id/tr2015494446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása
victum.blog.hu