Az elmúlt cirka másfél évtizedben tréningeztem én már minden létező területen - szociális szektorban, ezen belül kormányzatiban és civilben, itthon és külföldön, egészségügyben, betegségügyben, vállalati termelőknél és kereskedőknél, önkormányzatinál, környezetvédőknél, kultúrában és kőmultiknál. Egy tegnapi beszélgetés kapcsán most már nagyon idegesít a kölcsönös sztereotípia!

Nem igaz, hogy a kormányzati szektor vezetői között csak kockafejek vannak, akiket nem érdekel az ember, csak az adminisztráció.

Nem igaz, hogy a vállalati szektorban nem érdekel senkit az ember, csak a profit.

Nem igaz, hogy a civil szektorban senkit nem érdekel a profizmus és a költséghatékonyság, csak a szent ügy.

De…

Az se igaz, hogy a kormányzati szektorban, ha betartod a szabályokat és jól dolgozol, előre léphetsz.

Az se igaz, hogy ha a vállalati szektorban ötleteid vannak, és pénzt hozol a cégnek, előre léphetsz.

Az se igaz, hogy a civil szektorban, ha szolgálod az ügyet, előre léphetsz.

Hiába a sok csapatépülés, közös tervezés, műhelymunka, miegyéb, én azt látom, hogy hatalomközpontú kultúránkban a leginkább az számít, milyen a vezető személyisége.

Több tréningrésztvevőtől hallottam és hallom, hogy a napjuk attól függ, hogy "milyen bugyi van a vezetőn", azaz éppen milyen a hangulata. Nem durva, hogy emberek mentális egészségét az határozza meg, hogy a vezető képes-e magán uralkodni, ha rossz napja van? Képes-e disztingválni és nem ordítani a munkatársakkal, ha hibát talál? Képes-e nem érzelmileg zsarolni egy dolgozót, ha el akar menni, mert máshol szeretné magát kipróbálni?

Képes-e arra, hogy mindennapi, csip-csup ügyekbe nem szól bele, hanem ha már kiadott egy feladatot, akkor békén hagyja a benne dolgozókat? Képes arra, hogy nem változtatja hetente az elképzeléseit, de azért tud gyors vagy jó döntést hozni, ha szükséges?

A "jófej", támogató, és határokat, szabályokat következetesen képviselő vezető szerintem nem szektorfüggő, hanem attól függ, hogy van-e elég önbizalma, és bízik-e az embereiben. Ha egyik vagy mindkettő hiányzik, akkor régen rossz a dolgozónak. Akkor jobb, ha nem mondja el a véleményét, mert következményei lesznek. Akkor jobb, ha a dolgozói elégedettség felmérésnél 4-es, 5-ös pontokat ad a vezetőjére és mindenre, nehogy már baja legyen. Akkor tényleg jobb, ha megtartja az ötleteit magának. És régen rossz a vezetőnek is, mert sosem lesz tisztában azzal, hogy valójában mi megy a cégénél, mert nem mondják el neki a valóságot.

Csak ha így van, akkor a vezetői képzések nagy része kidobott pénz. Mert nem attól függ a vezető, és ezzel együtt a csoport teljesítménye, hogy tudja-e alkalmazni a Helyzetfüggő Vezetési Modellt, vagy bármilyen más, divatban lévő écát, hanem hogy akar-e és tud-e önmagában és a többiekben bízni. Csak sajnos, ehhez a témához nem (csak) tréningre, hanem kemény önismereti munkára van szükség.