Kivárnál vagy bedobnád magad? - új belépők beilleszkedése, élmények a patrónus képzésről

A szerdai tréningünkön a szimulációs gyakorlatban kipróbálhatta két résztvevő, hogy milyen új belépőnek lenni egy jól kialakult közösségben, ahol a külső jövevény számára felismerhetetlen és ismeretlen szabályok működnek. Az egyik önként jelentkező a kivárásos stratégiát választotta, figyelte a többieket, próbálta kitalálni, hogy mik a kommunikációs szabályok, de csak állt és várt tanácstalanul, majd egyre nyomasztóbbá vált a helyzet, a szája elé tette a kezét, összefonta mellkasa előtt a kezét, és félreállt. A másik résztvevő, aki ez alatt kint várt, belépése után vidáman igyekezett kapcsolódni a beszélgetéshez, miközben a többiek kínosan ügyeltek, hogy az általuk előzetesen megállapodott jeleket, testhelyzet-változtatásokat megfelelően végrehajtsák a felkészülési időben megegyezettek és elpróbáltak szerint. A második új belépő kérdéseire válaszoltak is, de nem nyitott felé senki, hogy beemelje a társaságba, így lassan ő is elhalkult, visszavonult. Próbált szövetségeseként tekinteni az első újonnan belépőre, de ő sem tudott neki segíteni, hiszen addigra szinte már lemondó hangulatban volt. Eddigre akadt olyan a többségi csoportban, aki megérintődött látván a két újonnan érkező kirekesztettségét, így elrontotta a szabályok betartását, amit a többiek figyelmeztető hangsúlya és feddő tekintete azonnal követett. Ekkor véget ért a gyakorlat, mindenkit kivettünk a szerepéből és felülről ránézve, elemezve megvizsgáltuk, hogy hasonlít-e ez a helyzet arra, amikor egy munkahelyre, egy jól összeszokott társaságba belép valaki. Mindez a patrónus képzésen történt.

patronus.jpgA patrónus szóról talán Harry Potter védelmezője juthat sokaknak eszébe, aki szarvas formájában jelent meg számára, hogy elűzze a dementorokat. A mi esetünkben a patrónus egy olyan munkavállaló, akit arra készítünk fel a tréningen, hogy egyengesse egy új belépő beilleszkedését az adott munkahelyre. Ő nem a felettese, nem a munkaköréhez közvetlenül kapcsolódó feladatok elvégzésében segíti az újoncot, hanem minden olyan egyéb, emberi tényezőben, amiben jól jön a támogatás.

Ez a képzés egy európai uniós forrásból valósul meg, a projekt célja, hogy tartósan munkanélkülieket felkészítsen a munkavállalásra szakmát adó és vagy készségfejlesztő tréningekkel, a munkáltatókat érzékenyítse az ő befogadásukra.

Esetünkben az új belépők ráadásul speciális helyzetben vannak, korábban hosszú ideig munkanélküliek voltak. A hat alkalmas tréningsorozaton azt is számba vesszük, hogy milyen attitűddel jöhetnek oda az új munkatársak, milyen kihívásokkal kell majd szembenézniük a konkrét munkavégzésen kívül abból kifolyólag, hogy az újbóli munkába állás nagy változást jelent számukra, és bármennyire is várták már rég, a kezdeti nehézségek folytán levont következtetések esetleg nagyobb problémát jelentenek számukra, mint aki csak közvetlenül munkahelyet váltott. A tréning tartalma kommunikációs és konfliktuskezelési eljárások elsajátítása, valamint munkahelyi esélyegyenlőség megteremtésének eszközeinek adaptálásából áll.

ŐB

A bejegyzés trackback címe:

https://victum.blog.hu/api/trackback/id/tr235056889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása
victum.blog.hu