Amikor egy kisgyermekes anyuka több év távolmaradás után elhatározza, hogy visszatér a munka világába, számos akadállyal találja magát szembe. A családtámogatási rendszer, amely még mindig elsősorban az otthonmaradást támogatja, a rugalmas foglalkoztatási formák hiánya, a gyermekelhelyezés nehézségei, a munkáltatók előítéletei, mind-mind csak nehezítik ezt.

Van még egy tényező, amely különösen megnehezítheti a döntést: a szülő saját magával, saját élethelyzetével kapcsolatos dilemmái: Vajon képes leszek-e újra felvenni a tempót? Vajon képes leszek-e újra beilleszkedni egy munkahelyi közösségbe? Át tudom-e alakítani az életem, a napi feladataim ellátását, családi munkamegosztást úgy, hogy újra dolgozni tudjak? Nem káros-e a gyerekre, ha mostantól nem vele töltöm az egész napot? Mind fontos kérdések, amelyre választ kell találni, de foglalkozzunk most az utolsóval: Milyen hatással van a kisgyermekre az anya munkába állása?

Ma Magyarországon a nők átlagosan 4,7 évet töltenek otthon kisgyermekkel. Ez munkaerőpiaci szempontból végtelenül hosszú időnek tűnik. Figyelembe véve az egyéni képességek megkopását, a szakmai követelmények, és munkaerőpiaci igények gyors változását, ennyi idő után nagyon nehéz a visszatérés. Gondoljuk végéig a saját munkánk kapcsán, mennyit változott a tevékenységünk, az ehhez szükséges tudás, az informatikai háttér az elmúlt öt évben! Biztos vagyok benne, hogy az esetek többségében rengeteget. Sokat – tartós munkanélküliséget, végleges háztartásbeli státuszt, egzisztenciális visszalépést – kockáztat tehát, aki ennyi időt tölt otthon. Lennie kellene legalább valamiféle fejlődéslélektani indoknak, hogy ilyen súlyos döntést hozzunk. Legalább a gyereknek legyen jó…

Az erre irányuló kutatások a gyermek fejlődését általában három kategóriában vizsgálják: fizikai-, értelmi-, és pszicho-szociális területen. A fizikai fejlődésre a szoptatás egyértelműen pozitív hatással van. A vonatkozó WHO ajánlás szerint ezt érdemes legalább az élet első hat hónapjában, de a lehetőségek szerint tovább is fenntartani. Ebből a szempontból tehát jó lenne legalább az első évet otthon tölteni. Tegyük hozzá, az is megoldás lenne, ha a munkáltatók hajlandók lennének olyan rugalmas foglalkoztatási formák alkalmazására (távmunka, munkahelyi gyermeklehelyezés), amik nem teszik lehetetlenné a szoptatást. Az intellektuális fejlődés tekintetében is úgy tűnik, az első életévben egyértelműen előnyös a kizárólagos anyai gondoskodás, de később egyre nő az ingergazdag, kortárs csoportban eltöltött idő fejlesztő hatása. A kutatási eredmények szerint az érzelmi fejlődésben is az első évnek van kulcsszerepe. Ebben az időszakban alakulnak ki az alapvető kötődési mintázatok, és ha ez megfelelőképpen megtörtént, az anya későbbi munkavállalása már nem jár károsodással.

Az otthonmaradás-munkavállalás tényezőn kívül persze sok más dolog is számít a gyermek jóléte szempontjából. Számít az elvállalt munka által okozott, az anyára gyakorolt megterhelés, és az otthoni nevelést kiváltó alternatív gyermekelhelyezés minősége. De ami talán a legfontosabb, az anya szubjektív jóléte. Ha valaki szívesen dolgozna, de akarata ellenére, a körülmények hatására otthon kell maradnia, ez szerepkonfliktust okoz. A szerepkonfliktus szorongáshoz, rossz közérzethez vezet. Így pedig – hiába az igyekezet – nem lehet teljes szívvel ellátni a szülői szerepet sem.

A hosszas otthonmaradásra ösztönző magyar családtámogatási rendszer a szocializmus öröksége. Létrehozásának és fennmaradásának okai elsősorban társadalompolitikaiak: a nők munkanélküliségének kezelése. Ez a rendszer ma már nem szolgálja sem a szülők, sem a gyermekek érdekeit.

A bejegyzés Blaskó Zsuzsa: Meddig maradjon ott hon az anya?– A gyermekfejlődés szempontjai című tanulmányának felhasználásával készült (Esély, 2010/3)