Megosztás, lájkolás, féltékenység, figyelmetlenség?

ujjaak.jpg

Most lehet, hogy belenyúlok egy kaktuszba, de ez a poszt már régóta motoszkál a fejemben. Rengeteg ismerős és ismeretlen kéri, hogy osszuk meg felhívását, rendezvényét, álláshirdetését, projektjét, tréningjét, akármiét. Eddig szorgosan osztogattam, de arra figyeltem fel, hogy ez nem mindig kölcsönös. Kerestem erre vonatkozóan valamilyen netikett előírást, vagy gondolatmenetet, de nem találtam, ezért kérdezem tőletek: Ti követitek, hogy a kéréseiteket ki osztja meg, ki segít a programod népszerűsítésében, a szavazásod állásában, a hiányzó tréningrésztvevőd összegründolásában, a rendezvényed látogatottságának növelésében, az üzleti eredményed támogatásában azzal, hogy megosztja projekted, álláshirdetésed, fejvadász szöveged, tréningfelhívásod, nyitott képzésed időpontját stb? És ha igen, akkor viszonozod ugyanannak egy lájkkal, egy megosztással?

Azt is észrevettem, hogy ugyanazon témában utazók alaposan konkurálnak egymással, és nem osztják meg azokat a híreket, cikkeket, eseményeket, amiket adott témában egy másik szervezet vagy cég kiad, mág akkor sem, ha ez együtt jobban tudna lendíteni a képviselt ügyön. Vagy időnként igen, másokét nem, számomra követhetetlen, ki kit miért igen és miért nem. Nem tudom, ez vajon figyelmetlenség, féltékenység, vagy valami más?

Az érdi iskola ingyenes fejlesztése, a hamarosan induló, értelmi fogyatékkal élő fiatalok képzése, a reménybeli nyertes pályázatunk keretében a Baranya- és Nógrád megyei roma közösségek számára indított fejlesztő programunk, atipikus foglalkoztatást népszerűsítő projektünk - mind olyan társadalmi téma, fontos ügy, amelyekről minél több embernek érdemes tudnia. Mi erre használjuk elsősorban a Facebook-ot. És támogatunk másokat azzal, hogy megosztunk, lájkolunk, kommentelünk fontos témákat, segítünk régi partnereinknek vagy akár ismeretlen jóakaróknak.

Most, amikor rövid időn belül többedszerre mutatjuk meg az összefogás, a szolidaritás képességét (hóhelyzet, árvíz, felfüggesztett kávé mozgalom), akkor ezen is gondolkodjunk el egy percig. Az együttműködés, mások értékeinek támogatása nem kisebbíti érdemeinket, saját eredményeinket, hanem sőt.

Mi továbbra is nagyon szívesen osztunk meg másokat, és kérjük, hogy ti is tegyétek ezt.

Köszönjük!

A Cromo és a Victum stáb nevében, Simon Ildikó

 

A bejegyzés trackback címe:

https://victum.blog.hu/api/trackback/id/tr435355109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása
victum.blog.hu